Boldog halál szekerén: összegyűjtött elbeszélések
Gárdonyi GézaNoha Gárdonyi Géza elsősorban történelmi regényei okán tett szert máig töretlen népszerűségre, rövidprózai életműve legalább annyira terjedelmes, mint regényrepertoárja. Ebből kínál ízelítőt az első alkalommal a szerző halála után hat évvel - 1928-ban - kibocsátott válogatás, amely négy ciklusba rendezve szemezget Gárdonyi novelláiból. Az első és egyben legrövidebb (mindössze hat történetet tartalmazó) Zivatar pékéknél. A másodikban (Amiket az útleíró elhallgat) úti beszámolókat találunk, az író érzékeny, más tájak, népek, kultúrák által ihletett gondolatfüzéreit. Ezt követi a tizenkét elbeszélésből (köztük egy tízrészes, Most az unoka mesél című írásból) álló, Boldog halál szekerén című összeállítás. Zárásképp - Halhatatlan kívánság fejezetcím alatt - egyebek mellett olyan novellákat olvashatunk, mint a Megfagyott gyermek, a Balzsam egy sebre, A tükörkép, a Virradat előtt, A pintyőkék vagy a Karácsonyéji álom.